Dr. Bereczki Imre
Dévaványa, 1912-1997

A múzeumalapító öröksége

85 esztendőt élt, ebből 65 esztendőt áldozott Dévaványa és környékének – a Sárrét és a Nagykunság – szellemi és tárgyi értékeinek összegyűjtésére. Mindig is együtt lélegzett az itt élőkkel, velük élt - és egész életében múltunk megőrzésért, Dévaványáért dolgozott. Évtizedeken keresztül leírt szavaival soha nem gondolt magára, hanem a település múltjának értékeire és őrizőire. 2012-ben emlékezünk születésének 100. évfordulójára – és meggyőződésem, hogy az általa létrehozott muzeális gyűjteményt a város, századokon keresztül gyarapítja, óvja, őrzi majd utódai számára elődei évezredes kincseit.

Bereczki Imre Dévaványán született 1912. február 11-én. Édesapjának, Bereczki Imrének 20 holdas tanyás ingatlana volt Nádösvényen, édesanyja, Hollósi Mária rajta kívül még két gyermeket nevelt: Bereczki Istvánt (1904-1958) és Bereczki Máriát (1907-1940). Elemi iskolái elvégzése után 11 évesen a Kisújszállási Református Gimnáziumban tanult 8 éven keresztül. Ezután Debrecenbe iratkozott be először teológiára, majd az egyetem bölcsészet-karán földrajz-történelem szakon szerzett diplomát.

Debrecenben meglepetten tapasztalta, hogy ingyenes közművelődési könyvtár és múzeum is van: „Vasárnap délelőttönként az ingyenes nyitásokat látogattam. Harmadéves koromban Ecsedi István múzeumigazgatónak a jószág teleltetésére vonatkozó adatokat gyűjtöttem.” Nyaranta a padlásokon gyűjtötte a néprajzi tárgyakat, üvegnegatívokat, fotókat és levéltári anyagot; esőben, sárban járta a határt, próbaásatást végezve; kutatott írott és tárgyi emlékek után, idős emberekkel beszélgetett – megalapozva ezzel a múzeum adattárának több százezres állományát.

1939 tavaszán „… összehozott Győrffy Lajos túrkevei főjegyző Győrffy István néprajzprofesszorral. Az meghívott a ’Táj- és Népkutató Intézet’ esti összejöveteleire…Itt ismerkedtem meg Vargha László tanársegéddel, a két Kovács testvérrel: Lászlóval és Péterrel, Gunda Bélával, Ortutay Gyulával, Majlát Jolánnal, Molnár Balázzsal, Vargyas Lajossal, Kovács Mártonnal, Fehér Gyulával és más fiatallal.” Győrffy István halála után lehetősége volt Viski Károly mellett dolgoznia, mint könyvtáros, s elkezdte néprajzi írását az Óberettyó-menti legelők pásztorainak életéről.
A háború után, a soproni állami Széchenyi Gimnázium tanáraként, készítette el doktori értekezését. „Közben megmentettem a nagycenki Széchenyi levéltár maradványát.”

„Dévaványa kultúrintézmények dolgában mindig is gyengén állott. A ránk maradt adatok és kultúrtörténeti emlékek azonban sejtetik, hogy mindig voltak községünkben olyan emberek, akik a tudományos értékkel bíró dolgokat gyűjtötték és őrizték. E ritkaságok a kor vezérlő gondolatát tükrözik.”

A tanár úr megbecsülte elődeit. Azokat, akik fennmaradtak e vidéken, és azokat is, akik megőrizték a Sárrét emlékeiket:
Szarka Gerzson 1848-49-es szabadságharc jegyzője értékes könyvet és levéltári anyagot őrzött. A gyűjtemény jelentős részét Jónás Imre jegyző örökölte, akinek hagyatékából még több jegyzete maradt a városra.
Kora színvonalának megfelelő színvonalú régészeti munkásságot folytatott Frenyó Pál, dévaványai orvos. A református templomdomb elhordásakor „régészeti” jegyzőkönyvet vezetett (1887. augusztus 1-1887. szeptember 5. közötti a legjelentősebb).
Az 1930-as években dr. Papp Jenő községi orvos kezdett gyűjtésbe: pásztorfaragást, népi festményeket, paraszt készítésű bútorokat és a község népegészségügyére vonatkozó iratokat. Sajnos 1938-ban bekövetkezett halála után az értékes gyűjteményt szétosztották maguk között az örökösök. Nagy értéket képviseltek a kutatás szempontjából a településen működő egyházak, egyesületek, intézmények könyvtárai és levéltárai.

Bereczki Imre fontosnak tartotta a régészeti értékek megmentését. 1935-től kezdve minden nyári vasárnap járta kerékpárjával a Hármas-Körös és az Óberettyó közét, a Simai csárda, a Balkáni-halom, a csejti Holt-Berettyó és Bucsa környékét. Gyűjtötte a felszíni leleteket. Minden lelőhelyről leírást, minden leletről rajzot készített.
1948. augusztus 9-én 1200 ember előtt saját gyűjtéséből, saját rendezésében 48-as műsort mutatott be. 1950-től, mint Békés megye népművészeti felelőse népi táncokat filmezett K. Kovács Lászlóval, Merényi Zsuzsával és Víg Rudolffal. Néprajzi doktorátusának megszerzésével szinte egy időben határozta el, hogy Dévaványán múzeumot hoz létre. A Múzeumok és Műemlékek Országos Központja támogatta szakmailag és erkölcsileg a célját, de az akkori községi tanács elhatárolódott a múzeum létrehozásától.

Tekintettel, a már akkor is Dél-Alföld egyik legjelentősebb néprajzi gyűjtemény értékére, a Közoktatásügyi Minisztérium 1951. december 15-ei hatállyal, 162-B117-4/1951 számon nemzeti érdekű magángyűjteménnyé, egy esztendő múlva a 863-82757/1952. számon a régészeti gyűjteményt nyilvánították teljes egészében nemzeti érdekű gyűjteménnyé.

1954-ben a Népművészeti Intézet anyagi segítségével a magángyűjteményt külön helységben – igaz, saját lakóházukban, Dévaványa, Kossuth utca 40. szám alatt – raktározták, és megrendezhette első kiállítását a ház két szobájában. Itt kaptak helyet a népi hímző szakkör tagjai is. 1955-ben vett részt saját anyagával is a környező településekkel együtt rendezett vándorkiállításon. „A kiállításon szereplő 190 tárgy közül 110 db dévaványai volt. A többi mezőtúri, füzesgyarmati, körösladányi, okányi, hajdúszoboszlói. A kiállítást 493 személy tekintette meg.” A békéscsabai múzeumban 1955. augusztus 20-án megnyitott népművészeti kiállításon is bemutatkozhattak textíliákkal, pásztorfaragásokkal, ugyanezen a napon Dévaványán a Bereczki Gyűjtemény helytörténeti - régészeti kiállítással várta az érdeklődőket. 1955. október 9-én Pásztornapot rendezett Bereczki Imre Kenderesszigeten, a Népművészeti Intézet film és magnetofon felvételt készített, cikkek jelentek meg a Szabad Nép, a Viharsarok Népe, a Szabad Ifjúság és a Művelt Nép folyóiratokban. Folyamatosan gyűjtött tovább, de egyre több segítségre akadt – természetesen a ványaiak is segítették az itt élők a munkáját, de Rábai Miklós, Vígh Rudolf karnagy – a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetői - kutatott a településen Ebben az esztendőben egy különleges állományegységgel bővült a gyűjtemény: Vaszkó Vince fényképész üvegnegatívjaival.

1956. évről már arról a következőket jelenti: „Hogy ma már Dévaványa község számos dolgozója ismeri munkánkat. Az a legjólesőbb elégtétel a közelmúlt sok keserűségéért, hogy kis gyűjteményünk ma már Dévaványa társadalmának megértésével találkozik… Gyűjteményünk anyaga kezdettel fogva önként átengedett és felajánlott tárgyakkal gyarapodott…” Sajnos ebben az időben a Tanár úr úgy érezte, hogy a múzeumi főosztály eléggé érdektelenül és hűvösen kezeli a ványai gyűjteményt.

1956-ban kezdődött meg a szikjavítás – digózás – és megint mentette a menthetőt, ment, szólt, ügyeket intézett – féltette a települések régészeti anyagát: Kérsziget, Simasziget, Ecseg Katalszeg, Sártó, Gabonás, Egyházhalma, Nádösvény. „Kiszállásomról naplót vezettem, a bányákról és környékükről térképvázlatot készítettem, bemértem a bánya falában mutatkozó gödröket, a leleteket zacskóba csomagoltam, ráírtam a lelőhely nevét és a találás pontos dátumát, majd a zacskót zsákba téve hazaszállítottam. Tíz évig tartott ez a munka. 1200 munkaórát fordítottam rá, 5000 km-t tettem meg kerékpárral. … A gyomai, endrődi, körösladányi, szeghalmi, füzesgyarmati, vésztői, okányi, körösnagyharsányi határban nyitott bányákhoz, illetve lelőhelyekre. Az eredményt jelentettem a Nemzeti-, s később a Mezőgazdasági Múzeumnak…a mentés érdekében nem vehettem fel a versenyt a gépkocsival és sok pénzzel száguldó vigécekkel."

1956 őszén szervezte meg a múzeumbarátok körét, s tagjai nagyon sokat segítettek nemcsak a szakmai munkában, hanem a mindennapi élet problémáinak megoldásában is.
„1957 januárjában tervezetet nyújthattam be a megyei tanács oktatási osztályához az általános és középiskolai tanulóknak a lakóhely- és szülőföldismerettel való ismerkedés tárgyában…tulajdonképpen ejtették az egészet… Viszont az a módszer, ahogyan a messze vidékről a Sárrétre szakadt 20-22 éves nevelők igyekeznek a ’szülőföld-ismertetés ’ betűjének eleget tenni, nem érhet el annyit sem, mint a bottal nyúl után kergetett kutya…a dévaványai gyűjtemény mint magángyűjtemény szerepel a nyilvántartásban, s így biztos anyagi forrásoknak hijjával vagyunk. A várható bevételek és kiadások számbavételével egy költségvetésfélét állítottam össze az 1957. évre, valamint nagy  vonalakban lefektettem az az évi muzeális munkát. Utóbbitól éppen a gazdátlanság miatt több lényeges pontban el kellett térnem, egy-két vállalkozást nem valósíthattam meg, mindamellett sikerült a költségvetésben vázolt szükségleteket előteremtenünk. Ez mindenekelőtt az Országos néprajzi intézmények-Eötvös Lóránd Tudományegyetem Néprajzi Intézete, Országos Néprajzi Múzeum – valamint a népművelés megyei és járási szerveinek támogatásával vált lehetővé. Dévaványa Község Tanács 1000 Ft-ot állapított meg a múzeum segélyezésére, s azt év végén folyósította is – nagy huzavona után.”
1958-ban népi hangszerkiállítást rendezett. Az Állami Népi Együttes anyagi segítségével tudott vásárolni egy Kalypso típusú magnetofont, amelynek segítségével zenei felvételeket tudott készíteni: neki köszönhetően meg tudott maradni a ványai népdal és népzene, s ma tudjuk, ki volt Kádár Ferenc, Nácsa János és sok adatközlő hangja, visszaemlékezése.
1970-től kezdődtek el a MTA Régészeti Intézetének topográfiai munkálatai, minden tudásával, ismeretével segítette a feldolgozást. „A sikeres leletmentés eredményeinek hatására a megye utasítást kapott az Akadémiától, hogy próbáljon közbenjárni a ványai tanácsnál gyűjteményem közgyűjteménnyé tétele érdekében. Dér László megyei múzeumigazgató egy munkatársával kiszállott Dévaványára, s tárgyalt a tanácselnökkel…nevetségesen csekély, 20.000.-Ft vételárat ötévi részletben fizették volna ki…Tudták, hogy az ajánlatot nem fogadom, nem fogadhatom el.”
Gyűjtött, dolgozott, cikkeket, pályázatokat és dolgozatokat írt – és közben foglalkozott a fiatalokkal, beszélgetett az adatközlőkkel.
1985. május 23-án, felesége, Szabó Erzsébet szóbeli végrendeletet tett: „Csak annyi a kívánságom, hogy ez a kis múzeum maradjon együtt. Legyen Bereczki Imre Múzeum. Kerítsék körül. Utána elénekelte a Szózat első és második versszakát.” Bereczki Imre hitvese, támasza, aki mindig, minden körülmények között mellette állt: 1985. december 7-én hunyt el.

Szabó Ferenc megyei múzeumigazgató, Grin Igor igazgatóhelyettes, mint tanúk előtt jött létre Dr. Bereczki Imre és az akkori községi tanács között a 1987. február 9-én az adásvételi szerződés, „mely szerint a gyűjtemény a jelenlegi helyén marad. A Nagyközségi Tanács gondoskodik a házingatlannak a műszaki szakvéleményben foglaltak szerinti felújításáról. A megvásárlást követően a vevő folyamatosan gondoskodik annak rendezéséről, közművelődési, tudományos hasznosításáról. E feladatok elvégzésével az eladót bízza meg mindaddig, míg e munkák végzésére egészségi állapota képessé tesz. A közgyűjteményre vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzését, a közgyűjteményben végzendő szakmai feladatok kijelölését a fenntartó egyetértésével a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága végzi.”

Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény

Életének utolsó éveiben szakmai segítségre is talált. A Dévaványai Kulturális és Hagyományőrző Egyesület megalakulásával, 1994 decemberében – elnöke sok éven át Hajdú József, lokálpatrióta, kiadványszerkesztő, a Sárréti Digitális Gyűjtemény Alapítvány és az Ösztörű szerkesztője -, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának, a Karácsonyi János Honismereti Egyesület tudósainak segítségével – és Dévaványa Város Önkormányzata Képviselő-testületének pozitív hozzáállásával, támogatásával már sem szakmailag, sem anyagi támogatás terén nem érezhette magát egyedül Dr. Bereczki Imre. Árkus Péter 1997-ben elkezdte – mint régész – a régészeti anyag leltározását. 1997-ben még a Tanár úr életében megnyílhatott egy igazán jelentős néprajzi és régészeti kiállítás. A Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzos hallgatói Dr. Őrsi Julianna, a túrkevei múzeum igazgatójának szakmai vezetésével 1999-ben elkezdődött a néprajzi tárgyi, adattári anyag leltározása.  
A Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény 2000. április 14-én került be a Magyarországi Múzeumi Intézmények Anyakönyvébe, s az impozáns múzeumi épület egy helyi illetőségű szponzor, a ványai vállalkozók és a város önkormányzatának anyagi segítségével véglegesen 2000. augusztus 17-én megnyitotta kapuit a látogatók előtt.
2003-ban pályázati pénzek segítségével felavattuk a kiszolgáló- raktárépületet és nyitott színt: így a település minden korosztálya számára kulturált színteret biztosít a múzeum udvara és épületegységei.        
A helytörténeti gyűjtemény azon kívül, hogy folyamatosan, szakmai szempontok szerint feldolgozza, leltározza, kezeli Bereczki Imre által összegyűjtött anyagot - híven nevéhez – természetesen Ványa történetével és kulturális életével kapcsolatos emlékeket folyamatosan gyűjt és őriz.
A múzeum hatalmas régészeti anyaggal rendelkezik. A 2006 augusztusában nyílt állandó kiállításon megtekinthetőek az egykor itt élő népek – többek között a Körös-kultúra, az alföldi-vonaldíszes, a tiszai-kultúra, a tiszapolgári kultúra, a péceli kultúra tárgyi emlékei. A kiállítást Sápiné Turcsányi Ildikó – a békési Jantyik Mátyás Múzeum régésze rendezte.
A száz évvel ezelőtt élő sárréti emberek mindennapjait mutatja be az „Ősök emléke kísért” című – szintén állandó - néprajzi kiállítás, mely a ’házba’ vezeti be a látogatót – a vetett ágyak, a kemence és a szövőszék, illetve a konyha eszközei az egykori ványai, sárréti életmódot idézik elénk.
Mindezek mellett évente több időszakos kiállítás is megrendezésre kerül a múzeum saját, illetve alkotók, gyűjtők anyagából. Bemutatkoztak az elmúlt években többek között kézművesek, viseletkészítők, bentlakásos intézmények lakói, ványai elszármazott amatőr festőművészek.
A múzeum értékes írott - több ezer leltározott tételt tartalmazó adattár, levéltár - és képi anyaggal várja a kutatni vágyókat. A gyűjtemény anyagából az évek folyamán már több dolgozat, beszámoló született, melyek további munkákhoz felhasználhatóak forrásként.
A múzeum munkáját nagyban segíti a – hatvanas években rövid ideig működő, 2000-ben újjáalakult - több mint százfős Dévaványai Múzeumbarátok Köre. Legyen szó akár adatközlésről, vagy rendezvényeken való vendéglátásról, gyermektáborról - 2001-ben rendezték meg az elsőt, azóta egyre népszerűbb a ványán élők és az elszármazottak körében - és kézműves foglalkozások lebonyolításáról.
A Múzeumpártoló Kiemelkedően Közhasznú Közalapítvány – szintén 2000-ben - Bereczki Imre hagyatékából jött létre, célja: a településünk helytörténetének feltárása, megismertetése; szellemi, tárgyi hagyományainak ápolása, gyűjtése; kulturális értékeink kiadványokban való megjelentetése – mindezek elősegítésére pályázatok kiírása pályaművek elbírálása, díjazása; a gyűjtemény munkájában rendszeresen résztvevő, az azt segítő múzeumpártolók és adományozók tevékenységének anyagi, erkölcsi elismerése. 2009-ben jelent meg a „Kincseink”  kiadvány 6. kötete, amelyet az alapítvány szponzorál.
A Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény az alapító, a település mindenkori városi vezetői lakói és az onnan elszármazottak, a vállalkozók és a múzeumbarátok szellemi és kézzel fogható támogatásából jött létre.

„…Imre bácsi, amit megmentett, a nagy szegénységében tette, gyakran éheztek, hogy megvegyenek valamit. Egy rossz biciklivel közlekedett, cipekedett, amíg mások kinevették…Ványának hatalmas történeti, régészeti anyaga van, mert volt egy Bereczki Imréje, aki koldus maradt, hogy mentsen!” /Vaszkó Irén/

2012. február 11-én lenne 100 esztendős. Ha itt lenne, örülne annak az alapjaiban általa létrehozott muzeális intézménynek, ami ma a Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény nevet viseli. Tudományos munkájára megbecsüléssel, tisztelettel emlékezve, Dévaványán, 2012. február 10-én Emlékkonferenciát rendezünk a dévaványai múzeumban, amelyre Önt is, kedves olvasó, és Dr. Bereczki Imre minden kedves ismerősét, tisztelőjét szeretettel várunk!

Murányi Magdolna
múzeumigazgató